Hogyan tudod a német beszédkészségedet fejleszteni otthon, egyedül - 8 lépés

2016.01.04. 08:08 | Szerző: Weitz Teréz


Németül beszélni tanulni szövegből

Azt vettem észre, hogy a németet tanulók egysíkúan gondolkodnak. Ha érteni akarják azt, amit olvasnak, akkor azt szövegértési feladatnak tekintik. Elolvastam, nagyjából megértettem. Kész. Ha érteni akarják azt, amit hallanak, akkor meghallgatják. Ez is pipa. Pedig mindent, de tényleg mindent fel lehet használni német beszédkészség fejlesztésre. Nem is kell hozzá feltétlenül partner, hogy beszélj. Olyan szépen el tudsz magad is beszélgetni magadban. Tedd hát meg hangosan. 

1. lépés, német szöveg keresése 

Sokkal gyorsabban haladsz a német tanulással, ha olyan témakört használsz, ami érdekel. Mivel érdekel, egészen biztos, hogy van róla magyarul ismereted. Ha pedig magyarul már tudsz egy s mást, sokkal könnyebben és gyorsabban megérted, amit olvasol. 

Arra is figyelj, hogy milyen szintű a szöveg. Ne legyen szinte teljesen érthetetlen amikor elolvasod, mert akkor az meghaladja jócskán a szókincsedet. Ne legyen túl könnyű sem, amit A-tól Zett-ig értesz, mert nem igazán fejlődsz majd tőle. 

Tehát legyen olyan, amit nagyjából értesz, de vannak benne számodra ismeretlen kifejezések. Nem kell, hogy hosszú legyen. Persze megint a szintedtől függ és attól, mennyire érdekes a téma. 


2. lépés, német szöveg letöltése, kinyomtatása

Mindenképpen azt javaslom, hogy nyomtasd ki a szöveget. Nagyobb betűméretben. Hiszen ezzel konkrétan dolgozni fogsz. Beleírsz, aláhúzol. Már egy összeköttetés jön létre a szöveg, a kezed és az agyad közt. 


3. lépés, német szöveg értelmezése

Mielőtt belemélyednél állj meg percre és gondolkozz el azon, hogy mit tudsz magyarul a témáról.

Ezután olvasd el a címet, alcímeket. Ha eredetileg kép is volt a szöveghez, már az is támpontot adott. Még ne szótározz, ha valamit nem értesz.

Olvasd át a szöveget és húzd alá, amit értesz. Jajj, jajj. Nem kell mindent érteni! Mi a fontos? Ki csinálja és mit csinál. Utána jön a tárgy. A többi csak adalék. Mikor, hol, hogyan, kivel, miért.

Most már tuti érted többé-kevésbé a német szöveget.


4. lépés, új szavak, szókapcsolatok

Ezek után térj vissza az elejére és légy kódfejtő. Azok a mondatok, amiket nem értettél, de szerinted fontosak lehetnek, no azokkal dolgozz tovább. Ha nem értetted az igét, vagy nem tudod ki az alany, akkor titok a mondat értelme. Most szótározhatsz.

http://karrierkod.hu/blog/nemet-tanulas-hatekonyan-6-avagy-szovegertes-olloval



5. lépés, német szókártya gyártás 

Az új kifejezéseket írd ki szókártyára. Mindig szókapcsolatot írj. Ne egyedülálló szavakat. Ezeket tanuld meg.

http://karrierkod.hu/blog/nemet-tanulas-hatekonyan-5-avagy-dobd-ki-a-szotarfuezeted-a-kukaba



6. lépés, elmetérkép készítése a német szövegből

Készíts elmetérképet a német szövegből. Középen a cím, abból kiágaznak az alcímek kulcsszavai, mint a nap sugarai. Majd az alcímekből jönnek ki a kis csápok, ezek már a részletek. Figyelem! Mindig csak kulcsszavakat írj. Ha mondatot írsz, abból csak magolás lesz.

http://karrierkod.hu/blog/nemet-tanulas-otthon-igy-beszelj-kicsi-szokinccsel



7. lépés, mondd el a német szöveg tartalmát

Az elmetérkép segítségével mondd el a német szöveg tartalmát. Ha félsz tőle, mondd el áganként először magyarul, utána németül. Hidd el, menni fog, mert a szókincs már a fejedben van. Ha mégis megakadsz, tedd fel magadnak a kérdést: Mit mondanék magyarul? 

Ha ekkor sem megy, nézz bele a szövegbe és írd ki az elmetérképedre azt a kifejezést, ami miatt megakadtál.

Addig mondd el hangosan, amíg nem tudod elmetérkép nélkül elmesélni. Kérlek! Ne légy bonyolult. Alany, állítmány, tárgy és a bővítmények. Csinálhatsz összetett mondatokat is két egyszerűből.

Nagyon tudom ajánlani, hogy vedd fel a telódra. Hallgasd vissza. Mert ez már egy kicsit olyan érzést kelt, mintha beszélnél valakihez. 


8. lépés, írj kérdéseket a német szöveghez

Ha mindezzel elkészültél, csinálj belőle beszélgetést. Képzeld el, hogy riporter vagy. Mit kérdeznél a riportalanyodtól a témával kapcsolatban. Mehetsz végig szinte mondatról mondatra. Persze ahogy kívánja. Már érezni fogod, hogy értelmes kérdés lehetne e az a valóságban.

Ha van kedved hozzá, csinálj interjút magaddal. Kérdezz és válaszolj. 

Ha úgy érzed, ez túl nagy munka, gondolj arra, hogy bármilyen rövid szöveggel megteheted. Ha pedig hosszú a szöveg, oszd szét a lépéseket több napra. 

Tudod! Meg lehet enni egy elefántot is, ha falatonként tesszük. 


 

Hozzászólások - Szólj hozzá Te is!