2 tipp arra, hogy megjegyezd, hova tetted a kulcsodat

2017.03.06. 08:59 | Szerző: Weitz Teréz


A szórakozott professzor

Belgiumban vált híressé az a professzor, aki úgy adta ki a  pedagógiát hallgató diákjainak a vizsgalapot, hogy a megoldást is beírta. 

De Einstein sem volt ura a hétköznapoknak. Azt mondta, az túlságosan bonyolult. Például egy szappant használt mosakodáshoz és borotválkozáshoz is. Mikor megkérdezték tőle, hogy ezt ugyan miért teszi, ezt válaszolta: Két szappan? Túl komplikált.


Bajok láncolata, ha nem tudod hova tetted

Reggeli szituáció. Életed eldöntő napod van a munkahelyeden. Prezentálnod kell a csapat előtt és az előléptetésed múlik az előadáson. Megnyerő leszel, vagy buksz mindent. 

Szépen indul a reggel. Felkészültél, magabiztos vagy. Jó, a prezid. Megreggelizel. Upsz. Egy hirtelen mozdulattal magadra löttyinted a kávét. Gyorsan előveszel egy másik inget. Jaj, még ki kell vasalni. Nem baj, mondod magadban, még időben vagyok. Nyugalom. 

Kabát, táska, laptop, ok minden megvan. Slusszkulcs. Hol a slusszkulcs? Nincs a helyén. Ekkor a gyomrod már haloványan jelzi, hogy ő is létezik. Nyugalom, meglesz az. Eszeveszetten keresgélsz. Másodpercenként az órádra pillantasz. Nem tudod megállítani az időt. Már rohangálsz a lakásban, mint a mérgezett egér. Érzed, hogy vészhelyzet van. Az van, de kulcs az nincs!!!! Minden elképzelhető helyet megnéztél már. Vérnyomásod, pulzusod az egekben. Agyadban bomba robbant. A percek elfolynak, mint a fagyi a forróságban. Végre. Megvan. Száguldás.


Hova tettem a kulcsomat hatósugara

Ugye tudod a folytatást. Piros lámpák végig. Késtél. Nem kicsit. Mindenki rád vár. Kérdő, megrovó, lekicsinylő, felháborodott pillantások kíséretében kérsz elnézést és kullogva lépsz a projektorhoz. Utoljára még látószögedbe kerül a riválisod kárörvendő pillantása. Hiába az alapos készülés, a tudat, hogy tökéletes szakmai anyagot hoztál, közel sem lesz olyan jó a bemutatód, mint amilyen jó lehetett volna.

Na persze nem minden nap ilyen fontos, de az időveszteség és az ideg, amit akkor növesztesz magadban, amikor keresel és nem találsz, no azt megspórolnád szívesen magadnak. 


Miért nem emlékszel, hova tetted a kulcsodat

Kétféle emlékezet van. A tudatos és a tudattalan. Hova tettem a kulcsomat, szemüvegem, pénztárcám, bankkártyám....megjegyezni mind a tudattalan emlékezet feladata. A szórakozott tudósok, akikről azt feltételeznéd, hogy mindent tudnak, pont ebben nem jók. 


Mit tudsz tenni, hogy emlékezz, hova tetted 

Az agyműködés ezen tulajdonságát használva tudsz emlékezni, hova tetted a kulcsodat. 

1 tipp, hogy emlékezz hova tetted a kulcsot

Ha van olyan tárgy, amire gyakran nem emlékszel, hogy hova tetted, azzal légy tudatos. Amikor leteszed a kulcsodat, mondd ki hangosan. "A csészék mellé teszem a kulcsot." Közben vizualizálj egy jelenetet, hogy a kulcsoddal kevered a kávéd. Ezzel a képpel bevésődik a kulcs helye. Igazából még élvezni is fogod. Hacsak arra gondolsz, hogy nem kell keresned, egy csomó időt és ideget spórolsz meg magadnak.

2. tipp, hogy emlékezz hova tetted a kulcsodat

Na igen. Vannak emberek, akiknél ez nem működik, hiszen pont az a baj, hogy nincsenek tudatában annak, hogy éppen a kulcsot leteszik. Lehet, hogy Te is közéjük tartozol? 

Jelölj ki a lakásodban 2-4 helyet, ami logikus helye lehet a kulcsnak. Ne többet! Mondjuk az előszobaasztalon, az íróasztalon, a könyvespolcon. Ha ezt tudatosítod és néhányszor alkalmazod, a következő helyzet áll elő. Le akarod tenni a kulcsot ott, ahol éppen vagy, de azon nyomban bekapcsol a vészvillogó a fejedben. " Nem ez a helye!"

Nem mondom, hogy eleinte nem kerül némi agymunkába a módszert elsajátítani, de megéri a fáradozást. 

Van olyan sztorid, amikor hátrányt szenvedtél, mert nem találtál valamit?

Ne fogd vissza magad. Írd le, kíváncsi vagyok Rád.

A Jobb agyféltekés tanulás tréningeken a hatékony tanulási technikákon túl ilyen gyakorlati trükköket mutatok, amik megkönnyítik a hétköznapjaidat. 



 


 

Hozzászólások - Szólj hozzá Te is!